VERSBARÁT

Regény

                                                   Verőfényben

                                                         Bandi

Borús hajnalra ébredtek Zarándon, ahol vagy fúj a szél, vagy esik az eső. A nap ottrekedt valahol a sötét felhők mögött. Hiába várták, hogy megjelenjen. A fekete felhőkből záporozni kezdett az eső, és nem is akart elállni. Majd gondolkodott keveset, és úgy döntött, hogy megpihen, és hagyja, hogy a nap elfoglalja helyét a kék égen; sugarai csaljanak egy kis jókedvet az emberek arcára. Várták már, hogy szembe nézhessenek a nappal, és lássák színes mosolyát.  Az eső elállt. Nagy fekete tócsák maradtak utána, s az árkok megteltek zavaros, fekete vízzel. Haragosan sodorta maga előtt a város szennyét. Volt belőle elég! A láthatár alján vörös terítő egy része látszott csak, de mind nagyobb és nagyobb helyet követelt magának az égen. A kisváros utcáin kezdtek mozogni az emberek; megjelent egy-egy férfi. Munkába mentek. Nem engedhették meg maguknak, hogy késsenek, s azt egyáltalán nem, hogy hiányozzanak. Örültek, hogy munkájuk van, és dolgozhatnak. A legkiválóbb szakemberek is csak nehezen találnak munkahelyet. S ha nagy nehezen mégis hozzájutnak, mindent megtesznek, hogy megtartsák. Frissen indult a kisvárosban az ipari kombinát, és reménykedtek, hogy ott többen munkához jutnak. Juhász Bandit Zerindről hívták haza. Kiváló szakember lett belőle. Szakmáját a nagyváros vasipari gyárában sajátította el. A szakma művészének tartják. Ajándéktárgyakat csiszol simára, és formál érdekes dísztárgyakat. A legjobb házakból nem hiányoznak művészetének tárgyai. A gyár, ahol a szakmát megszerezte, megtartotta magának. Most, hogy szülővárosába hívták, nem bizonytalankodott, hazatért. A gyár vezetősége megbecsüli, s munkatársai igyekeznek az ő szakmai színvonalát elérni. S nagy részüknek sikerül. Nem régen dolgoznak a kombinátban. Zaránd inkább vidéki kisváros volt, az ipari kombinát csak néhány éve kezdte el munkáját. Akkor döntötte el Bandi, hogy hazatér. Józsi bácsi, az édesapja biztatta fiát. „Bizony jó lenne. Anyagilag is jobban jönnél ki.” És ő nem habozott. Az otthoni új gyárban várták. És most már felnéznek rá Zarándon. De soha nem henceg. Megmaradt annak a szerény fiatalembernek, aki eddig volt. Édesanyja, Bori néni szótlan, keveset beszélő, hallgatag ember. Tőle örökölte ezeket a tulajdonságokat. Munkatársai nem élnek vissza ezzel; még inkább tisztelik. Bori néni egyszerű falusi lány volt. Jószágokat nevelt az apja, s a tejet be kellett vinni Zarándra. Ott ismerkedett meg Józsival; a kontósuk fia volt. Bori nagyon szép, falusi lány volt; Józsi rávetette a szemét, és házasság lett belőle. A kisvárosi fodrász inkább a falusi és szép, értelmes lányt választotta, mint egy városi csúnyát és butát. A házaséletük mintaszerű mind a mai napig. Egyetlen gyermeküket, Bandit nagyon szeretik. Józsi bácsi tanácsokat ad a fiának, de semmit nem kényszerít rá. Bori néni meg a két férfit gondozza, igencsak jó háziasszony. Néha, nyár idején vállalkoztak a gazdálkodó szülőknek segíteni. Kapáltak és arattak a falusiakkal egy sorban. S ezért Józsi is dicséretet érdemelt. Ma se kell mondani neki, hogy „apám, csinálj már valamit!” ! Mindig tudja, mi a dolga. Megértésben, nyugalomban élnek. És ezt váratlanul megzavarta a zerindi gyáróriás küldöttsége. Az igazgató személyesen látogatott el hozzájuk. Kérésére mindjárt hívták is Bandit, aki hirtelen azt sem tudta, mire gondoljon. „Mért hívhatja régi főnöke”? De aztán szedte-vette lábait, nem akarta, hogy várjanak rá. A két főnök volt együtt az irodában, mikor belépett. „Köszöntjük szeretettel, fiatalember”. Régi főnöke most is kedves és szívélyes volt hozzá. „ Emlékszik ránk, ugye?”- kérdezte. „Nem volt az éppen olyan rég, mikor hazajöttem” – válaszolta Bandi. De jöttem, mert úgy gondoltam, itthon, az újonnan indult kombinátban szükség van rám”- érvelt a döntése mellett. S a volt igazgatója meg is értette. „Most meg nekünk kell segítened”- mondta röviden. „ Azért jöttünk, hogy személyesen hívjunk vissza hozzánk. S hogy lásd, mennyire komoly és fontos nekünk, hogy meggyőzzünk, másfélszeresével adunk nagyobb fizetést annál, mint amit itt kapsz”. S úgy látszott, hogy az utóbbi adu nyertes lesz. „ A szakértelmeddel várunk vissza hozzánk, annál is inkább, mert a tudásodat nálunk szerezted meg”- tette még hozzá az igazgató. Bandi egy kis gondolkodási időt kért. Mérlegre tette a két helyzetet, próbálta megállapítani: melyik nyom többet. De mielőtt erről szólt volna, telefonon kérte az édesapja véleményét. „ Mit mondhatnék, fiam” – kérdezte tanácstalanul. „ Csak azt tudom mondani, hogy a kilátásba helyezett fizetés elég nyomós érv amellett, hogy elfogadd a meghívást”- mondta Bandinak, akit ezzel felbátorított. „ Én is úgy érzem, apám” – mondta határozottan, s közölte, hogy már csak az igazgatójának kell kimondania a boldogító igent. Bekopogott a főnökökhöz, akik várták, hogy nyilatkozzék. „ Látom az arcodon, hogy mellettünk döntöttél”- könnyítette meg a kiváló esztergályos helyzetét. Nem töprengett tovább, röviden annyit mondott: „elfogadom”. Jelenlegi igazgatója csak most szólalt meg.  „Vártam, hogy mi lesz a végeredmény, de én nem erre gondoltam”- mondta kissé csalódottan. „ De tiszteletben tartjuk, és elfogadjuk a választásodat. Dolgozz tovább úgy, ahogy új munkahelyeden elvárják majd tőled. Egyebet most nem mondhatok. Az igazgató urat meg arra kérem, irányítsa munkádat és fejlődésed! Neked arra szükséged lesz, és az igazgató úr részéről nem marad el”. „ Abban senki nem kételkedhet”- zárta le a tanácskozást a zerindi igazgató. A helybeli pedig felkínált egy pohár pezsgőt. Az volt a búcsúpohár. Bandi visszasétált a műhelybe, ahol kíváncsian várták, miért hívatták? Elmondta. A társai csak némi hallgatás után jutottak szóhoz.  „Erre, testvér, egy pillanatig sem gondoltunk. Mondjuk azt, hogy hiányozni fogsz? Abban senki nem kételkedik. Mindenki tudja, hogy pótolhatatlan űr marad utánad. No, de a fizut irigyeljük tőled”- és jóízű nevetéssel fejezték be. Jött az ebéd, elszéledtek, az volt az utolsó találkozásuk. Bandi hazament, s az anyjának is elmondta, milyen változás következik az életében. Bori néni lecsüggesztette a fejét, és halkan mondta:”Ha ez neked hasznos és előnyös, mi úgy fogadjuk el, ahogy te magad számára elfogadod”. Ez rá jellemző válasz volt. Az idő kellemes, téli, de száraz, nyoma sincs a havazásnak. Alkalmas lesz a költözködés lebonyolításához. Zerinden garzonlakást biztosítottak neki.  Közel volt a központhoz, de igencsak távol a munkahelyétől. Józsi apával megegyeztek, hogy elviheti az ő kisautóját, és azzal jár majd munkába. Szombat reggel bepakolták Bandi szükséges holmiját, elköszönt Bori anyától, és a két férfi elindult Zerind felé. Az úton nem sokszor szóltak egymáshoz. Megtárgyaltak mindent, ami Bandi távozásával kapcsolatos volt. Tíz óra körül érkeztek meg, és azonnal hozzáfogtak a takarításhoz. Először a parkettet mosták le, és szépen kifényezték, hogy megérdemelje a tiszta új szőnyeget, melyet Bori néni ajándékozott a fiának. A szekrényben elendezték Bandi ruháját, aztán gondosan letörölgettek. Mint akik jól végezték dolgukat, megengedtek maguknak egy vendéglői ebédet. Nem volt messze tőlük, csak úgy gyalogosan indultak el a vendéglő felé. Az ebédlő dugig volt. Vártak türelmesen, míg asztalt találtak az ablak mellett, és csak ketten lehettek. Egy pohár badacsonyi szürkebarátot engedtek meg maguknak, kortyintottak belőle, és kitűnőnek találták. A gulyáslevesre se kellett sokáig várniuk, de annyira forró volt, hogy sokáig forgatták tányérjukban. Látni akarták: készítenek-e még valahol olyan csirkepaprikást, amely csak hasonlítson legalább ahhoz, mellyel Bori mama kényezteti őket. „ Ehető volt ez, de Bori ízeit meg sem közelíti”- állapította meg végül Józsi papa. Volt még egy csöppnyi a szürkebarátból, lekortyintották, és visszatértek a garzonba. „Pihenünk egy kicsit” – ajánlotta Bandi -, aztán széjjelnézünk a városban. Te még nem ismered, s legalább sejtsed, hogy hol keress, ha meg akarsz látogatni”.  „ Ez jó szándék részedről”- mondta fiának. Én megszoktam a kisvárosi viszonyokat, nem tudom, tudnék-e élni ilyen nagyvárosi tumultusban, zajban, ricsajban”. Bizonytalanságára a jövő válaszol. Ő végig dőlt az egyetlen kanapén, hamar el is szundított. Úgy látszik, kifárasztotta a délelőtti takarítás. Bandi jól érezte magát egy karszékben. A magával hozott könyvekből csak úgy találomra kezébe vett egyet, és kezdte olvasni. „ Hogy nem járt a kezemben még ez a könyv”- kérdezte magától. Most fáradt vagyok, de ha szellemileg magamhoz térek, figyelmesen elolvasom” – jelölte meg feladatul magának. Aztán a sarokban megpillantotta a gitárt. „ Azt lenne jó megszólaltatni” – mondta magának. Abba belepengetem minden érzésem. Most az örömnek lenne helye”. De egyelőre ő még idegen itt; nem tudja, hogy a szomszédok, hogyan fogadnák a zenét. Majd megbeszéli velük, és megkéri őket, hogy a késődélutáni órákban nézzék el neki a gitározást.  Így osztotta-szorozta a saját dolgait. Nemsokára felébredt papa, s mindketten készen voltak az indulásra